A találkozás körülményei, a kutya és az ember kapcsolata
Hosszú múltra tekint vissza a kutya és az ember kapcsolata. Akkortájt, amikor az ember kapcsolatot teremtett a kutyával, még korántsem az a pökhendi, “világ ura” volt, mint manapság. mindennap küzdenie kellett létéért. Ha hibázott, sokszor az életével fizetett. Azonban intellektusa révén megkezdődött a kiemelkedése az állatok ösztönvezérelt világából. A szociálisan fejlett, eszközhasználó ember egyre hatékonyabb lett a vadászatok során, és szükségleteit is mind könnyebben kielégítette.
Az életével együtt járó maradékok, hulladékok odavonzották az állatokat. A kutyáink vadon élő őseit is, akik a kidobott csontokban és más hulladékokban számukra értékes és könnyű prédát találtak. Bár biztos, hogy a két lény első kontaktusa nem volt zökkenőmentes és áldozatai is voltak, a kétlábú és négylábú ősök lassan megtanultak egymás mellett élni. Eleinte kerülték a veszélyes helyzeteket és figyeltek, hogy ne keveredjenek egymás érzékeny területeire. Már a kezdetektől a felsőbbrendű kétlábú dominált, azonban a kutya-ősök is okozhattak számukra kellemetlenséget. Mint ahogy arra még napjainkban is van példa, akár a még létező vad kutyák, akár a nyomortelepek környékén élő alkalmi falkák és az ember találkozásakor.
A kutya és az ember kapcsolata
Tudjuk, hogy milyen nagyra tartja napjainkban egy vadász a vizsláját. Így könnyen képet kaphatunk arról, miként tett szert nagy megbecsülésre a kutya természetben élő őseinknél. Innen már gyorsan vezetett az út a további fejleményekhez.
A domináns egyed
A kutya falkarendjében az ember, a “domináns egyed” fokozatosan átvette a vezér szerepét és ezzel az eb bekerült a közvetlen emberi élettérbe.
Ez egy rendkívül fontos pillanat a két lény együttélésében, melynek több vetülete is van.
- Az első, a már imént is említett falkarend, a hierarchia átrendeződése, azaz az ember lett a kutya vezére, mely a legjelentősebb elem az ember és kutya viszonyában.
- A második a tudatos szelekció, a leginkább alkalmazkodó egyedek kiválasztása. Ez azért vált szükségszerűvé, mert az ember, immár szorosan együtt élve a kutyával, nem engedhette meg, hogy a számára veszélyt jelentő példányok is bekerülhessenek belső köreibe. Ezek leginkább a domináló, azaz vezér szerepre törő példányok voltak. Az ő kizárásuk a szaporodásból nagy szerepet játszott a hosszútávon kitűnően alakuló kapcsolat elmélyedésében.
- A harmadik vetület a napjainkban leginkább érzékelhető hatás, a kutya erényeinek kihasználása, az eltérő szempontok szerinti tagozódás. A kutya különböző használati értékei az idők folyamán egyre inkább elkülönültek. Némely ebek a vadászatokra kísérték gazdájukat, mások az otthont, az új falkát védték, megint mások pedig az ember által befogott, majd tenyésztett haszonállatokra felügyeltek.
Hosszú múltra tekint vissza a kutya és az ember kapcsolata, melyet az érdekek találkozása, a kölcsönös segítség indított el. Az idők folyamán ez a kapcsolat sokat változott, de alapjai megmaradtak.
És hogy miért a kutya az egyetlen állat, amely önszántából az ember mellé szegődött, arra talán sose kapunk választ…
Ha megtetszett ez a lehetséges kapcsolat és szertnél egy kiskutyát. Ha szívesen olvasnál tovább más kutyás témákról is, ajánljuk figyelmedbe cikkünket a kennelköhögésről, vagy ismerd meg, hogyan készíthetsz probiotikumot házilag kutyád számára. Érdemes tájékozódni a kutyák demenciájáról is, különösen idősebb kedvenceknél. Olvasd el, miért fontos a porcerősítés a kutyáknál, és ismerd meg a leggyakoribb daganattípusokat, hogy időben felismerd a jeleket. Ha pedig kíváncsi vagy, mit üzen a kutyád farokcsóválása, abban is segítünk. Or if you’d like to read about the relationship between dog and human in English.