A kutya sport egyre népszerűbb a felelős kutyatartók körében. Amellett, hogy remek időtöltés, nagyon jót tesz a kutya-gazda viszonynak!
Napjainkban a kutyák sokszor feladat nélkül, elkényeztetett “szobanövényként” élnek mellettünk.
Korábban volt funkciója az egyes fajtáknak, és nagyon is megdolgoztak a napi betevőért! Ma azonban a városi kutyák élete kicsit olyan, mint egy luxus börtön.
Teljes kiszolgálást kapnak, és olyan programokban vesznek részt (ha egyáltalán), amik sokszor nem fedezik a valós igényeket.
Márpedig ha a nem megfelelő kutyatartás miatt a felgyűlt energiákat nem tudják levezetni, ha nincs semmi dolguk és kényszerpihenőre vannak fogva, az nem csak viselkedésproblémákhoz, de egészségügyi gondokhoz is vezet.
A kutya sport
A kutya tudatos (mentális) lefárasztása ugyanolyan fontos feladat, mint például a helyes táplálkozás, sőt!
A másik fontos tudnivaló, hogy a kutya fizikai kifárasztás önmagában kevés! Vajon hányan ismernek magukra, mikor egy háromórás séta után hazaérve is, a kutya kb. húsz percig kontrollálható, utána ugyanolyan agilis, izgága, sőt néha kezelhetetlenebb, mint a nagy séta előtt.
Egy kutyát nem elég rátenni a futópadra és hagyni, hogy elfáradjon.
Teret kell adnunk ösztöneik kielégítéséhez és genetikusan örökölt képességeik kihasználásához. Ez kutyád származásától és habitusától függően változó igényeket jelenthet.
Szintén fontos, hogy kutyád agyát is megmozgasd. Ha olyan szellemi kihívások elé állítod, amiket még épp meg tud oldani, az sikerélményt okoz. Mindezeken túl fontos szempont, hogy ezekben a programokban a kutyád veled együtt vegyen részt, és te legyél az, aki az események folyását, a közös akció kezdetét és végét meghatározod.
Az összehangolt, csoportos munka, a “közös akciók”, amelyet a domináns egyed – esetünkben a gazda – irányít, a kutyalét egyik legfontosabb része.
Ha kutyás vagy, biztosan tudod, milyen fontos a közös aktivitás és az együtt töltött idő. A hoopers egy olyan különleges kutyás sport, amelyben minden gazdi és kutya megtalálhatja az örömét, kortól, mérettől vagy edzettségi szinttől függetlenül. Ráadásul ez a sport…
Túrázás kutyával, sőt kéktúrázás kutyával A túrázás kutyával remek móka. Pláne, ha van valami konkrét célod, legyőzendő távod. Mi 2018. április elején elkezdtük az Országos Kékúrát, amit mindenképp a kutyánkkal szerettünk volna végig csinálni. Az elején voltak bennünk kétségek. Viszont most,…
Szarvasgombászat – A saját tapasztalathttps://www.kutyaegeszseg.hu/wp-content/uploads/2020/03/szarvasgomba10.jpg650366KutyaegészségKutyaegészség//www.kutyaegeszseg.hu/wp-content/uploads/2018/04/kutyageszseglogo2021dark.svg
Évekkel korábban egy kutyástáborban felcsillant a szemünk, mikor szarvasombászat foglalkozás volt kutyával. Naná, hogy ott volt a helyünk a kutyánkkal, Remivel. A hallottak alapján el is kezdtük a gyakorlást, de az ott tanultak nálunk nem működtek, így segítség nélkül végül…
Szarvasgombászat kutyával – Közös munka a kutyával, ami nem csak lefárasztásra jó, de különleges alapanyaggal látja el a konyhánkat. Szarvasgombászat kutyával – Kutya vagy disznó Magyarországon az 1500-as évektől kezdődően vannak írásos emlékek, melyek megemlítik a szarvasgombát. Régen és ma is…
Amellett, hogy a különböző kutyatrükkök tanítása nagyon szórakoztató időtöltés, rendkívül jót tesz a kutya-gazdi kapcsolatának. És nem kevés elismerő megjegyzést lehet bezsebelni gyakorlás közben a kutyafuttatón! A mutatópálca érintése Kutyatrükkök Készítsünk elő egy kupac jutalomfalatot és tartsuk a pálcát a…
Dog dancing (Kutyatánc)https://www.kutyaegeszseg.hu/wp-content/uploads/2018/04/dog-dancing-kutyatanc.jpg650366KutyaegészségKutyaegészség//www.kutyaegeszseg.hu/wp-content/uploads/2018/04/kutyageszseglogo2021dark.svg
Kutyatánc – Dogdancing Amikor az angolul tudó emberek meghallják azt a két szót, hogy dog dancing, rendszerint meglepődnek: Micsoda? Kutyatánc? És valóban, a név alapján tüll ruhácskákba bújtatott, gyönyörűen megnyírt és kifésült kutyusokra gondolnánk, akik két lábon forgolódnak a színpadon, pedig…
A flyballhttps://www.kutyaegeszseg.hu/wp-content/uploads/2018/04/Flyball2-1024x683.jpg1024683KutyaegészségKutyaegészség//www.kutyaegeszseg.hu/wp-content/uploads/2018/04/kutyageszseglogo2021dark.svg
A flyball akkor indult útjára, mikor Herbert Wagner 1970-ben a Johnny Carson Show keretében bemutatta teniszlabda kilóvő szerkezetét és a labdát visszahozó kutyáját. Nem sokkal ezután a kutyakiképzők és a kutyás klubok is elkezdték használni a gépet. Az egyre népszerűbbé váló flyball-t először…
A Frizbihttps://www.kutyaegeszseg.hu/wp-content/uploads/2018/04/a-frizbi-kutyas-sport.jpg650366KutyaegészségKutyaegészség//www.kutyaegeszseg.hu/wp-content/uploads/2018/04/kutyageszseglogo2021dark.svg
Frizbi A frizbi – Ahogy az emberek elvárosiasodtak, kutyáik nagy része csupán társállat lett. Megszűnt a tényleges munkafeladatuk (ezáltal mentális és fizikai lefárasztásuk), amiért anno tenyésztésüket elkezdték. Szükséges valamivel foglalkoztatnunk kutyánkat, hiszen számukra a munkavégzés, az aktív tevékenység lételem, illetve…
Először is, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az őrző-védő munka a kutyakiképzés egyik legfelelősségteljesebb ága! A félvállról vett, szakszerűtlen, esetleg „házilagos csibészeltetés” nem egyenlő a gondosan felépített, céltudatos őrző-védő kiképzéssel és komoly, esetenként tragédiát okozó következményekkel járhat. Sajnos az is…
Honlapunk süti (cookie) fájlokat használ a honlap egyes funkcióihoz, biztonsághoz és a felhasználói élmény biztosításához, melyeket a gépén tárol és sajnos szükségesek az oldal használatához. Az oldal használatával Ön hozzájárul ezen cookie-k kezeléséhez.