Öregszik a kutyám.
Albert 11,5 éves. Sajnos hamarabb vitte el a betegség, minthogy tényleg velünk öregedhetett volna meg.
Régóta foglalkozom a gondolattal, hogy mi van, ha öregszik a kutyám. Egyszerűen nem tudom elképzelni erről az örökmozgó szélvészről a lassulást. Elmúlt tíz éves (vagy ki tudja, mennyi, felnőtt kutyaként fogadtuk örökbe), de még mindig nem őszül. Rosszabb napjain négy-öt évesnek (értsd: amikor megnő a szőre, és lelenc kutya benyomását kelti), a nyári outfit idején (értsd: lenyírt szőrrel) kölyöknek nézik. Még mindig. Engem, bezzeg, nem néznek fiatalabbnak, mindegy is. Öregedés… Először akkor szembesültünk vele, amikor a szemész jelezte, hogy ha tovább romlik a látása, műtét nélkül akár teljesen meg is vakulhat. Akkor kezdtünk el a nyomkövetés után a szarvasgombászattal is foglalkozni. Feltett szándékom volt – és még mindig az –, hogy nem hagyom a kutyát haszontalanul tengődni, ezért, ha megvakulna, akkor sem lesz otthoni begubózás és elmúlás. Egyelőre úgy tűnik, a látás–probléma stagnál. Hogy a vörösszőlő-magpor, a gyulladáscsökkentő csepp vagy a gyógygomba–kivonat (ha már ezt forgalmazzuk, csak ad az ember a saját kutyájának, ugye), azt nem tudjuk. De a szürkehályog nem nőtt tovább. Ez pipa.
Halláskárosodás
Na, de mi lesz, ha elindul az öregségi halláskárosodás? Nyilván a mi életünkben is fel-felbukkant a „szelektív hallás” esete, de ezt megbeszéltük Remivel. 😊
Azt gyorsan leszögezném, hogy a halláskárosodás NEM CSAK az idősödő kutyák privilégiuma: van veleszületett és szerzett. Ez utóbbit sajnos bármilyen korban összehozzák négylábú pajtásaink. A teljesség igénye nélkül ezek azok a jelek, amiket érdemes figyelni, és meglétük esetén állatorvoshoz fordulni. Pl. nem reagál a tapsra, az ajtócsengőre, vagy ha a füle mögött csettintünk. Nem tűnik fel neki, ha a szobába lépünk, vagy nem figyel fel más kutyák ugatására.
Ha szerzett (értsd: korábban nem jelentkeztek a fenti tünetek), akkor állatorvoshoz KELL fordulni. A toklásztól a gyulladáson át, a tumorig bármi állhat a csökkent hallás hátterében, amit jellemzően a doki kezel, és az javul, de legalábbis megállhat a további romlás.
De térjünk vissza arra, hogy ha annyira mázlisták vagyunk, hogy láthatjuk megöregedni a kutyánkat, akkor ezzel együtt lesz egy süket ebünk. Ha szerencsések voltunk, és a szóbeli utasításokhoz kézjeleket is társítottunk korábban, akkor sima ügy. Ha nem, akkor hajrá, minél gyorsabban fogjatok hozzá – akár kutyasuli, akár egyéni kutyaoktató segítségével. Mindig lehet tanulni és tanítani. Nyilván egy öregebb kutya lassabb lehet, nehezebben mozoghat, de nagyon jó kapcsolatépítő foglalkozás, és neki is önbizalmat ad a gazdával való közös munka.
Találtam olyan ötleteket a neten kutatva, hogy megtanítható a süket kutyának egy bizonyos kutya-jelnyelv. Oltári! Amíg még hall a kutyánk, lehet, klikkerrel nekifutok, – jó mókának tűnik.
Behívás
Behívás. Na, ez okoz nekünk több fejtörést, mert a bérelt erdőnkben elengedhetem büntetlenül, hiszen gombászik, azt egyébként is póráz nélkül illik itthon űzni. De hogyan jelezzek neki?
Erre több megoldást is találtam. Az egyik, a – nekem leginkább tetsző – rezgő nyakörv (nem árammal, mielőtt valaki félreérti): ha behívom, akkor picit megrezegtetem a nyakörvet, és ő boldogan szalad hozzám. Ez az elképzelés 1.0.
Remi 10 éves – az örökifjú.
A másik a kutyasíp. Ez lenne az elképzelés 2.0. Abból már van az egyszerűbb vadászsíp– fajtáleszból, de létezik belőle valami bődületesen hangos is, úgynevezett viharsíp. Na, ilyenünk is majd. De persze ezek használatára mind-mind meg kell tanítani a kutyát. Ezt csak azért mondom, mert látom magam előtt, ahogy a sípot megfújjátok és azonnal jön a felháborodás, mivel a kutya tojik a fejetekre. Mielőtt agyon-frusztrálná magát bárki is, és totál hülyének tartaná a kutyáját, jelzem, hogy minden eszközhasználatot meg KELL tanítani a kutyának.
Ami még felmerült plusz ötletként, az a nyakörvön a „Süket vagyok” felirat elhelyezése, ha ne adj Isten elbóklászna az öreglány (nálatok lehet öregfiú). A megtalálói – és ajánlom nekik, hogy visszaadói – is értsék miért nem reagál kb. semmire.
De ha öregszik a kutyám, a legfontosabb a türelem. Mi is megöregszünk – ha szerencsénk lesz – és biztos nem annyi idő alatt teljesítjük a Kinizsi 100-at, mint ma. 😊