Milyen gazdát szeretne a kutya

Szóval milyen gazdát is szeretne a kutya?

A legjobban talán egy történeten keresztül lehet szemléltetni:

A felelős, vezetőbeosztásban dolgozó Albertnak nap mint nap, nehéz döntéseket kell hoznia. Nem csoda hogy egy nap munkájában megcsömörlött és elhatározza, pihenni fog. Ismeri azonban magát annyira, hogy a mediterrán, pálmafás óceánparti nyaralás nyugalma nem segít rajta. Mást eszel ki. Egy grandiózus kalandtúra ötlete fogalmazódik meg benne. Elhagyni készül otthonát hosszú hónapokra, mégpedig igen messzire. Kiszemeli a föld egy távoli eldugott zugát, ahol nem igen járnak emberek. Mivel azonban életét színesíteni és nem elveszíteni szeretné nomád kalandjához társak is kellenek, na meg egy felkészült túravezető.

Elsőként csapatot toboroz hasonszőrű emberekből, majd ezután együtt néznek vezető után. Hosszas mérlegeléssel a menedzserekből, főhivatalnokokból álló társaság talál egy megfelelőnek tűnő személyt, akinek igen jó ajánlásai vannak és kitűnően szerkesztett anyaga az internetes honlapján. A vezető megkéri a pénzét, de ez csak pozitív szempont a társaság tagjainál.

Három hónapig tart a készülődés, össze kell szedni a fontos felszereléseket, oltásokat kapnak, stb… Elérkezik aztán a várva várt nap, repülőjük leszáll egy dél-amerikai poros reptéren, ahonnan öt napon keresztül viszi őket egy terepjáró konvoj az őserdő mélyére. Miután kipakoltak és tábort vertek, a kocsik magukra hagyják őket. Innentől az egyetlen kapcsolatuk a civilizációval egy műholdas telefon marad.

Az utazás fáradalmaitól nyűgös társaság nehezen tudja csak kipihenni magát, de a második reggel ahogy tervezték is megindulnak. Előtte azonban a vezető eligazítja csapatát, jelezve ha bárkinek gondja támad csak bátran szóljon neki. A málhákkal megpakolt csoport mindjárt az elején egy ingoványon kel át. Nagyon nehezen közlekednek és bekövetkezik az is amire korábban kevésbé, de az utóbbi napokban egyre inkább számítottak, a veszély elevenjükbe mar. A csapat egyik tagját elnyeli a láp és ami tovább fokozza a tragédia súlyát, vele együtt a telefont is.

Vádlón szegezik a kérdést a civil életben hatalomhoz szokott emberek vezetőjüknek: “Hogy történhetett ez meg?“
Nincsen megnyugtató válasz, a túra megy tovább. Eredeti szándékuk értemében nem lehet tudni a visszaút hosszabb-e, vagy az előre tartó.

A mocsár azonban más nyomot is hagyott. Alig egy napnyira hogy maguk mögött hagyták, az egyik embert leveri a láz a lábáról. Két napon belül a csapat fele, további hét ember is megbetegszik. A magukkal hozott gyógyszerek semmit sem segítenek, egyik társuk meghal.

Az elégedetlenség nőttön-nő, a bizalom a túravezető felé ekkorra teljesen megrendült. Az éjszaka kísérteties neszei tartják őket rettegésben mikor alszanak, nappal pedig a dzsungel áthatolhatatlan sűrűje szívja maradék erejüket. A folyamatos feszültség az őrület határára kergeti némelyiküket. A végtelennek tűnő utazás sokadik délelőttjén egy bankár beleveti magát egy szakadékba. A mélység örökre elnyeli. Halálának értelmetlensége azonban riadót fúj elméjükben. Többen megpróbálják maguk a kezükbe venni az irányítást, ez azonban nemhogy segítene, tovább növeli veszteségeiket. A sorozatos rossz döntéseknek további halálesetek lesznek a következményei. Az egyik mérges bogyót eszik, egy másikat kígyó mar meg, egy harmadik megindult toronyiránt és tehetetlenül nézik végig, ahogy összezárul mögötte az őserdő sűrű fala.

Szétesik a csapat

A csapat teljesen szétesik, demoralizálódik és az állandó rettegés oly mértékben legyengíti szervezetüket, hogy életük súlyos veszélybe kerül.

Mindeközben egy társuk, aki már az elejétől kitűnt magabiztosságával sorra kerüli el a veszélyeket, sőt azok is akik meghallgatják tanácsait. A társaságnak nehezére esik feladni büszkeségét, de miután megtöri őket a viszontagságok sora, egyre inkább odafigyeltek intelmeire. Látván a többiek egyre jobb állapotát, utolsóként Albert is beadja a derekát és elfogadja az új vezetőt. Az embernek nem ez az első ilyen útja és már van tapasztalata, s noha ezt korábban is tudták már róla, nagy jelentőséget akkor nem tulajdonítottak neki.

Innentől kezdve éjszakánként felváltva vigyázzák egymás álmát. Megkapják az eligazítást, hogy mire kell figyelniük, és ha veszélyes vadállat közeledését jelezik az erdő hangjai, akkor felébresztve a csapatot együtt szállnak vele szembe. Nyugodtan mernek immár aludni, és ahogy kipihenik magukat álmukban, egyre több erejük marad a nappali menetre, élelemszerzésre. Az erdő nyomasztó hang kavalkádja már nem rágja erejüket, lassan mindannyian kiismerik azok jelentését. Mikor milyen madár, miért riaszt, hogy a nagy harsogás csak fészke védelméért van, de viszont apró neszek is jelezhetnek nagy veszélyt, stb.

Az új választott vezető jól végezi dolgát, a csapat nem csak hogy visszanyeri erejét, de egészen megacélozódik. Bár véleményüket elmondják, a döntésekbe nem szólnak már bele, azokat ráhagyják arra, akinek a sikeres túlélést, visszatérő életerejüket köszönhetik.

Albert, mikor évek múltán visszagondol az útra, a szomorú emlékek ellenére is jó érzések kelnek benne. Rábízni magát egy másik akaratra, hinni annak tévedhetetlenségében, olyan ajándék volt ez, amit másként talán nem kaphatott volna meg. Kellett ehhez az a teljesen idegen környezet és az események ilyetén sora”

Nagyvárosi kutyatartás

Analógiák e történet és napjaink nagyvárosi kutyatartása között

Milyen gazdát szeretne a kutya?

Amikor egy kölyök kutya gazdájához kerül, eleve elrendelt a felállás, az első az alárendelt, utóbbi a vezető. Ekkor még – ha csak rövid ideig is, de – a gazda vezér pozícióba kerül. A kölyök az ismeretlen világban az emberhez menekül, nem mozdul lába mellől, óvatosan fedezi fel onnan a környezetét. A kutyák alapvetően tisztelni szeretnék gazdájukat, de az ember sok esetben nem tudja a kutyája megbecsülését megtartani. Ha a kétlábú döntései nem látszanak igazolódni a kutya világában, apró következetlenségeinek sokasága összekavarja a kutyát, s emiatt jut az el oda, hogy számtalan önálló kezdeményezéssel tovább gyengítse viszonyukat. Léteznek természetesen különbségek, van olyan kutya aki már az első pillanattól jobban igyekszik kibújni a szófogadás alól és van olyan is, aki sokkal türelmesebb a gazda hibáival szemben. Azonban aki kellőképpen tudatosan éli meg felelősségét, arra a legkeményebb, legmakacsabb négylábú is tisztelettel tekint.

Azonban ha az ember nem így viselkedik, képes lehet oly mértékben eljátszani tekintélyét a kutya előtt, hogy az akár már teljesen figyelmen kívül hagyja őt.

A megbecsülés, a tekintély nagy kincs, nem elég csupán kivívnunk, meg is kell tudjuk őrizni.

A dzsungel.

Amilyen idegen, ismeretlen ingerekkel teli világ az ember számára az őserdő, olyan ellenséges és érthetetlen lehet a kutya számára a nagyvárosi élet. Gondoljunk itt a panelházba ellátogató kutyára, mikor is a szemétledobó hangja hirtelen felriasztja, vagy éppen ugyanitt a reggel nyolckor felbődülő fúrógépre, de a kipufogó vagy petárda durranásoktól, a bántó szagokon keresztül, az éjszaka cikázó fényekig sok minden ide tartozik.

A stresszes állapot.

Ahogy az ember nem ismeri ki magát az őserdő világában, úgy a kutya is folyamatosan új és új veszélyektől retteghet. Az állandó készenlét felőrli erejét, gyengíti szervezetét, ellenálló képességét. Megjegyzésként tegyük hozzá, hogy e stresszes állapot nem mindig látható és ebből következően nem véletlen az sem, hogy a városi kutyák egészségi állapota olyan amilyen.

A vezető szerepe

Ha az ismeretlen világban van egy támaszunk, vezetőnk, aki tetteivel bizonyította, hogy jól eligazodik ott, akkor az ő jelenléte feloldhatja a feszültséget. Ha valami rémisztő tűnik fel, csak ránézek, ha még nem vette észre felhívom rá a figyelmet és ha továbbra is nyugodt marad, akkor én is figyelmen kívül hagyhatom.
Nem más történik velünk a dzsungelben, és kutyánkkal – visszautalva a panellakásra – ha felbőg a fúrógép. A jó vezető, gazda jelenléte egy bizonyos szint alatt az ingereket kikapcsolja, e fölött pedig mintaként szolgál az arra való reagáláshoz. Például, rémülten felpattanva a felbődülő fúrógép zajára, rátekintve nyugodt gazdájára újra elpihen, sőt megtanulva, hogy e hangtól nincs mit tartani, legközelebb már nem is reagálja le érzékenyen.

Valahogy így kellene elképzelnünk viszonyunkat a kutyával. A kiegyensúlyozott, következetes gazda, az ingerektől terhes környezetben is könnyedén kormányozza el ebét, s annak nemigen akadnak gondjai. A születetten érzékenyebb kutya is, nyugodt, kiszámítható társsá válhat. Talán sokan találkoztunk már a jelenséggel, mennyire meg tud változni egy problémás kutya ha új gazdához kerül. Azonban nem gazdát kell cserélni! Ha belátja valaki a hibáit és elkezd tenni azért, hogy felelős vezetővé váljon, szinte csodaszerű lehet az átformálódás mindkettejükben. Azonban ehhez, – mindenek előtt – az emberre van szükség.

“Persze, mert ő ért a kutyákhoz!” – mondhatják sokan erre. Pedig nem így van. Az a tapasztalat helyes, hogy a kutyákhoz “érteni” nem lehet. Számos ilyen erényekkel kérkedő ember bukott el, szenvedett csúfos kudarcot. A kutyákra figyelni kell, messzebb menve: magunkra kell figyelni. Ahogy az önmagunkra figyelés valamilyen öntelt ok miatt halványul, minden korábbi “tudásunk” elvész. Éppen ez a legnagyobb csoda!

A kutya éberen tart bennünket, érzékenyen saját magunk és a világ dolgai iránt.

További érdekes tartalmak az Együttélés kutyánkkal fejezetben olvashatók.